jánlások:
Mádl Ferenc, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE
Medgyessy Péter, miniszterelnök
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke
Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke
Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke
Polt Péter, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze
Bárándy Péter, igazságügy-miniszter
Kovács Kálmán, informatikai és hírközlési miniszter
zer év törvényei
Kevés ország kevés kiadója üdvözölheti
azzal az olvasóit, hogy ezer esztendő törvényalkotásának gyümölcseit
teszi elérhetővé a számukra digitális formában. Még kevesebb azoknak
a száma, ha van ilyen egyáltalán, amelyek ezt az interneten keresztül
teszik, térítésmentesen, elvileg bárki számára szabadon hozzáférhetően.
Most, hogy a CompLex Jogtár 10. születésnapját ünnepeljük, talán nem
szerénytelenség megállapítani, hogy sokat tettünk ez alatt a tíz év alatt
azért, hogy a múlt és a jelen törvényekbe zárt üzeneteit Önökhöz eljuttassuk.
A korszerű technológia nyújtotta lehetőségeket felhasználva,
ezt tesszük most is. Ami a gutenbergi korban fél könyvtárnyi lenne, mintegy
tízezer törvényünk Szent Istvántól a 2003-ban meghozottakig, e helyütt
is a rendelkezésükre áll!
Bár a törvények összegyűjtésére és egységes kiadására egy uralkodó,
Mátyás adott ki először parancsot - 1486-ból származó decretum majusát
a kodifikáció első kísérletének
nevezik -, országunkban mégis úgy alakult, hogy ezt a tevékenységet elsősorban
és legsikeresebben a magánosok végezték. A sort Werbőczy István nádor,
Telegdy Miklós érsek, Mosóczi Zakariás püspök és Zsámboky János tudós kezdték
még a XV-XVI. században. Ezt folytatták áldozatos munkájukkal olyan kutatók,
mint például a két Kovachich, apa és fia a XVIII-XIX. század folyamán. A
folyamat egyik csúcspontja a millennium tiszteletére 1896-ban kiadott sokkötetes Corpus Juris Hungarici volt, melyet Márkus Dezső szerkesztésében,
Csiky Kálmán, Kolosvári Sándor, Óvári Kelemen és mások közreműködésével
állítottak össze. Szintén jelentős fejleménynek mondható, hogy száz
évvel később,
ugyancsak millenniumi alkalomból, kiadónk a Corpus Juris Hungarici teljes
anyagát - további, azóta előkerült törvényekkel kiegészítve, Pomogyi
László szerkesztésében - CD-lemezen megjelentette.
|
 |